Sziasztok újfent :)
Lassan kezdem elhinni, hogy 6 nappal ezelőtt tényleg megérkeztem Izraelbe. Azon belül is Haifára raktam a szállásomat, ami északon van a Carmel- hegyen, a Földközi- tenger partján. Ha minden igaz, akkor Izrael harmadik legnagyobb városa és olyan félmilliós a lakossága. Nagyon jól érzem magam itt és természetesen vánderfúl minden:)
A városról majd később mesélek kicsit bővebben is. Most a katonai hányattatásokat részletezem, hogy nagyjából időrendbe maradjunk.
Ugye ott hagytam abba, hogy nem tudtam elutazni még a kedves fekete napon, mert problémák akadtak a katonaságnál. Hirtelenjében kellett mindenféle igazolásokat szereznem, hogy Magyarországra való visszatértünk óta nem éltem Izraelben. Szerencsémre sikerült még az óvodáimtól is beszedni a papírokat, szóval szinte minden egyes nap le van igazolva az életemből. Gondoltam pár nap és jön az engedély és mehetek nyaralni, de az engedély nem akart jönni. Eleinte azt gondoltuk, hogy az éppen aktuális ünnepek miatt nem halad az ügy (az ünnepekről is írok később). Később aztán már egy sürgető levelet is írtam a katonaságnak, hogy lécci,lécci,lécci, hadd menjek már, mert többek közt egy nagyon érdekes programon is részt kéne vennem.
Nagyon röviden a programról annyit, hogy fiatalok, mint mondjuk én, és tapasztaltabbak, akik nem mellesleg Holokauszt túlélők találkoznak havonta 1-2 alkalommal szervezetten. Ezeken a találkozókon persze van egy kis süti, meg üdcsi, de a legfontosabb, hogy mesélünk egymásnak, az idősebbek mesélnek a gyerekkorukról, fiatalságukról, megélt dolgaikról, mi meg cserébe a mi mindennapi dolgainkról. Az éves program befejezéséül pedig közösen elutazunk egy 8 napos izraeli körutazásra.
Back to the levél, természetesen vártuk, hogy felgyorsuljanak a dolgok tőle, de nem így történt. Az utazás előtt pár nappal megtudtam, hogy már telefonálgat a konzulátusra a katonaság, de semmi több. A kedves cimborák elutaztak én meg maradtam a forródróton a konzulátussal, ahol közölték, hogy a korom miatt katonának már nem vinnének, de mivel megírtam nekik, hogy én katonának akarok kimenni, ezért most keresnek egy programot nekem, amihez csatlakozhatok. Tudják, hogy az út elindult már, sajnálják. Erre természetesen kicsit felment bennem a pumpa és iziben írtam egy levelet a katonaságnak, hogy ezt nem így kéne stb, stb. Erre már reagáltak nekem is. Igaz egy hétbe telt, de kaptam 4 sort, hogy megkapták a konzulátustól az anyagomat, talán jövő hétre lesz valami döntés. Szerencsére , a szochnutnál (bevándorlási hivatal, ha elfelejtetted) miután látták, hogy a börtön nem fenyeget, mondták, hogy egyszeri beutazási engedéllyel utazhatok, ha bátor vagyok. Természetesen, mivel már 5 hete idegeskedtem, meg örültem, ha néha van vmi kis munkám, bátor voltam, így 18-án sikeresen felszálltam a gépre és meg se álltam a Ben Gurionig.
Ott egyből jött az útlevél ellenőrzés, ahol szóltak, Haifán azonnal keressem fel a katonaságot. Innen mentem egyből az immigration officeba, ahol elvileg megkapja az ember az izraeli személyi igazolványát, egy 200 perc lebeszélhetőségű Sim cardot, bejelentik az általa választott egészségbiztosítóhoz, bankhoz, és a letelepedési támogatás első részletét is itt kapja meg. Ja és persze egy taxi utat az első bejelentett lakcíméig az országban. Hála a katonai helyzetemnek kis híján hálaimát kellett rebegnem, hogy legalább a taxi utat megkaptam. Menjek a katonasághoz és ha azt lerendeztem, akkor a helyi irodában majd foglalkoznak velem. Ettől függetlenül viszonylag barátságosak voltak.
Kis késéssel, fél 2 körül szállt le a gép Tel Avivban, ehhez képest már fél 6 környékén el is indultunk Haifára, egy orosz középkorú házaspárral, egy moszkvai lánnyal, akivel valószínű ugyanarra a nyelvtanfolyamra járunk majd és egy talán connecticuti fiúval, aki lehet ugyancsak velünk tart majd. 9-re már a szálláson is voltam, ahol egyből belefutottam pár hozzám hasonló új rezidenttel. Természetesen róluk is később.
Pénteken errefelé nincsen már hivatali nyitva tartás, ellenben vasárnap reggel nyolcra mentem szerezni teudat zehutot, ami az izraeli személyi igazolvány. Jó 10 méteres sorban tömörültek a kapuban az emberek, mikor odaértem, ehhez képest maximum fél órát (!) voltam ott és kezemben volt az okmány. Jó kezdet :) Innen mentem a katonasághoz, ahol a portán egyből megkérdezték, hogy ki mondta, hogy hozzájuk megyek, kis magyarázás után mondták, hogy várjak, és 10-15 perc várakozás után mehettem az illetékes szobába. No itt lehetett várakozni rendesen. Néha kijöttek kérdeztek egyet- kettőt, várjak kint, kérdés, várj kint… Eltelt így 4 óra végeredményben pedig és egész rendben vagyok, de, azért igazoljuk le azt is, hogy anyukám se élt Izraelben, mióta visszamentünk Magyarországra. Jó másnap 8-ra már ott is voltam a szükséges papírokkal, beadtam őket. Némi várakozás után közölték, hogy ezt ők elküldik egy felsőbb szintre Tel- Avivba, majd szólnak, ha van valami. Viszont végre kaptam tőlük egy papírt, amivel mehettem a letelepedési minisztériumba ügyintézni. Kalandosan, de sikerült is beverekednem magam és megkaptam az új bevándorló igazolványomat (teudat oleh), kaptam papírt, amivel mehetek az eü. biztosítóhoz jelentkezni, nyitottam bankszámlát. Sim kártyát nem kaptam, de mára elvileg kiderítik, hogy jár-e nekem. Nemsokára megyek vissza és megkérdem, mi a helyzet.
Szurkoljatok, talán egy hét után végre telefonom is lesz :)
Leszámítva az ügyintézés nehézségeit, mindenki nagyon kedves, segítőkész, mosolygós. Így továbbra is elképesztően boldog vagyok a döntésem miatt, és nagyon jól érzem magam.
Következő beszámoló hamarosan, abban a kellemes tapasztalatok lesznek ( pl az ügyintézéssel kapcsolatosak, amit otthon szerintem egyikünk se tapasztalt még).
