Leléptem Izraelbe

 Alig két és fél hónapja tervezem, hogy írok az itteni evezésről, evezős clubról, de persze soha nem jutottam el hozzá. Ma megjött a végső löket. Nincs menekvés, mesélni kell.

Ezt lehet eddig nem meséltem még, de az evezés is segített abban, hogy Haifát válasszam. Ugyanis a méltán híres izraeli evezés egyik fellegvára itt található. Az első Izraelben - akkor még Palesztin mandátum- alakított evezős club, melyet 1935-ben Németországból idevándorolt zsidó fiatalemberek alapítottak, a hajókat is ők hozták magukkal a hosszú úton. Az egyik alapító tag unokája aktív tagja most is a clubnak és röpke 50 éve evez itt.

Szóval, 4 club található az országban, mint az köztudott –Schafranek után szabadon. Ebből kettő Tel -Avivban, egy Tiberiason és egy Haifán van. Tel -Avivban a Yarkon- folyón van az evezés, ami viszonylag nagy folyó itt. Értsd: 3 pálya és egy felevező sáv is elfér rajta, ha alaposan odafigyelünk. Ezek után igazán viccesnek találtam, hogy a két club pont egy kiszélesedésnél, pont egymással szemben találta meg a helyét. A Tel -Aviv Evezős Club az ősibb, azt hiszem pár hónappal fiatalabb a haifainál, míg átellenben a Daniel Center van, ami a hivatásosok sport egyesülete és evezés is van benne. Tiberiason is van egy evezős club, amit még nem láttam, szóval róla még ennyit se tudok mesélni.

Október végén máris elkezdtem látogatni az itteni clubot és egy meleg, befogadó közösséget találtam. Jogos, hisz ez is egy evezős club. Ja, igen, a clubom a tenger partján van az iparterület kellős közepén, nem messze a Kishon- folyó torkolatától. Amúgy a folyó a hírek szerint Izrael legszennyezettebbje, ami végülis abból a kb. kettőből nem is olyan nehéz:) Szóval a tengeren vízre szállunk és a nagy olaj-szállító hajók mellett beevezünk az öbölbe, majd onnan végre a folyóra. Ez egy olyan 1250 méteres zötykölődés a hullámokon - a speedcoach szerint. A folyó maga, természetesen pici és odafigyelve se engednék 3-nál több hajót egymás mellé, mert összeérnének a lapátok. Persze, ilyen keskeny szakaszon az irányra is hangsúlyozottan kell figyelni, ami a kis kacsakaringó miatt elveszi az evezésről a figyelmet.

Egy kép a stégről:

Szóval elkezdtem evezgetni és egyből a harmadik alkalommal felhúztam magam kicsit, amikor kimentem négypárban egy veteránnal és két abszolút kezdő nővel. Azt még nagyjából benyeltem, hogy minden bemelegítés nélkül elkezdünk evezni, de a fordulónál nem bírtam tovább és mondtam, hogy szeretnék pár dolgot megmutatni az életükben harmadszor evező hölgyeknek. Ez a pár dolog az volt, hogy talán kezdjünk el egy kicsit csak kar, forgatás nélkültől, ráhajláson, fél kocsin át egész kocsizni. Itt mondta az amúgy már két éve evező apukám életkorú ürge, hogy „de ők még kezdők, nem kéne még ilyen bonyolult technikai feladatokat adni nekik”. Jó itt komolyan kerestem a kandi kamerát. Nem találtam… Mikor kikötöttünk, akkor mondtam is az edzőnek, hogy ennek nem így kéne lenni, mire mondta, hogy ők itt szabadidős tevékenységet folytatnak, és nem akarják elvenni az emberek kedvét mindenféle technikázással. Mondtam, hogy ez meg nem evezés szerintem és ennyiben is maradtunk. Próbáltam jobb csapatokba bekerülni ezentúl, ami egy-két kivételt leszámítva sikerült is.

Elkezdtem egyre jobban várni azt a bizonyos „vizsgát”, amit le kell tenni, hogy egyedül evezhessek nyugodtan. Csak ilyen alapok, hogyan, s merre kell közlekedni, mikre kell figyelni, kinek van elsőbbsége. Múlt héten ez is megtörtént végre. Persze csont nélkül ment minden, mert annyira nem is komoly a dolog, meg hát, aki egy picit is evez, az azért tudja, hogy is kéne közlekedni. Persze még ők is elmondták előtte.

Az evezős incidensem után még határozottabban eldöntöttem, hogy utánajárok, hogyan is lehetnék itt edző. A veteránok különösebben nem érdekelnek, ők élvezzék csak az evezést, de van pár gyerkőc is, amiből többet kéne csinálni és még evezniük is meg kéne tanulni. Ebből kiindulva megkérdeztem Giyorát, a club elnökét, hogy van-e valami módja, hogy a gyerekekkel foglalkozzak. Neki meg szerencsére felcsillant a szeme és mondta, hogy ők örülnének a legjobban neki. Szerencsére az idő teltével egyre inkább kiderült, hogy teljesen komolyan gondolja a dolgot, szóval csak edzői papírt kell valahogy szereznem. Szurkoljatok!
Most már egész jól kialakult, hogy péntek délután Giyorával dublózunk, vagy kiegészülve két emberrel négyesezünk, míg szombaton négyesezünk. Mind a két csapatot szeretem, mert azon kevesek közé tartoznak, akik egész jól tudnak evezni itt.

Kilátás a Tel –Aviv Evezős Clubból, a szemben levő épület a Daniel Center

December 15-én volt egy 500 méteres verseny csak szkiffeknek (egypárevezős- egyéni), amin el is indultam a magam kis mackó stílusával és nagyjából hoztam is az általam elvárt szintet. 2. lettem az előfutamban, míg összesítésben 7. , ezt az eredmény úgy kell nézni, hogy továbbra is 105 kiló között mozogtam anno és rettenetesen nagy edzésben voltam. Az időeredményem alapján alig maradtam el az elsőtől -31 mp – és szerintem kb. 14 évesen is tudtam ennyit. Bíztató kezdés, van hova fejlődni, ezért már bele is temetkeztem bokáig az edzésbe. Ja, akinek kétségei lettek volna, igen 7 induló volt a versenyszámomban.
A verseny arra is jó volt, hogy láttam a tel- avivi evezős clubot és az ottani körülményeket. Evezés szempontjából jobb, nagyobb a taglétszám, a felszerelés majdnem ugyanaz és technikailag sokkal felkészültebbek. Gondolom, a lengyel edző megteszi a hatását. Ja, kölcsön hajóban eveztem, és az edző szabadkozott, hogy a Hudsont elvitték előlem és a Filippibe kell mennem, ami ugyan jó, de már öreg (5-6 éves).

Január elején beneveztem a Jeruzsálem maratonra, persze csak a fél maratoni távra. Még egy ok, hogy kicsit rendszeresebben mozogjak. Remélem olyan 1:50 körül sikerül majd teljesítenem, az pedig jó alap a Bp - Baja felkészüléshez.

Úgy érzem, egész jól haladok az itteni evezés terén. Tegnap erre még rátettek egy lapáttal. Szokásos szombati négyesezéshez készülődtünk, amikor mondta Giyora, hogy szeretné, ha én tartanám meg az edzést. Természetesen örültem nagyon a dolognak, bár kicsit meg is voltam illetődve, mert mégis 55+ életkorú embereknek kellene dirigálnom és, mint látjuk a technikájuk nem is az igazi, de végül egész tűrhetően megoldottam a dolgot és még nekik se volt túl sok a technika. Jó, persze, legalább felére levettem a dolgot. Most először zavart életemben, hogy nem beszélem anyanyelvi szinten az angolt, mert nem igazán tudtam érzékletesen elmondani a kis technikai apróságokat. Továbbra is hihetetlen, hogy a forgatás nélküli evezés ekkora kihívás itt.

Örömömet tetőzte, hogy edzés végén szólt Giyora, pénteken nem biztos, hogy visszaér időben, ezért szeretné, ha én tartanám az edzést a gyerekeknek. Király! Minden alakul:)

Március 1. fél-marton, március 9. verseny négyeseknek és talán nyolcasoknak is itt Haifán!

Minden szép! Minden jó! Van mire készülni:)

Szerbusztok kedveskék:)

Kicsit ellustultam mostanság és csak élveztem az ittlétet. Elnézést mindenkitől, aki tűkön ülve várta a folytatást. Most viszont egy újabb mérföldkőhöz érkeztem, azaz elkezdtem dolgozni.

Másfél hete az ulpán (azt, hiszem már írtam, de ismételni jó, szóval a nyelvtanfolyam) fb oldalára felkerült egy hirdetés miszerint Rebecca lakótársat keres a szigorúan vega konyhával rendelkező kis lakásba. Rebecca amúgy a csoporttársam, és legszívesebben Popeyenek hívnám, de hát nőből van. Mindenesetre folyamatosan sodorja a cigarettáit, amitől meg jó erős dohányszaga van folyton, de ezt leszámítva szerethető teljesen. Illenek rá az amerikai sztereotípiám, legalábbis pár részük és még a tengerészlánnyal se járok messze, mert bár átlőtt szívecskék és vasmacskák nincsenek a karjára tetoválva, a hátán azért található egy nagy levél, ami állítólag Colorado szimbóluma. Döntse el aki ért hozzá:) Egyik órán kiderült az is, hogy apjával valami 10-15 méteres hajón éltek. Ilyenek a megérzéseim:)

Szóval lakótársat keresett. Most, hogy ilyen szépen bemutattam nektek, el kell mondjam, hogy semmi tennivalónk ezzel a sok infóval, csak gondoltam csepegtetek. A második része a hirdetésnek már izgalmasabb volt. Közelben levő étterem-bár mosogatót keres: heti 3-4 este, 25 shekeles órabér, legyél diák és nem fontos a héber. No ez kell nekem! Másnap este le is mentem bejelentkezni, de a főnök nem volt ott, felírták a telefonszámomat, nevemet. Holnap hív a főnök. Két nap múlva visszamentem este, hogy akkor aktuális e még a dolog, mert én bizony dolgoznék. Egyből beállhattam dolgozni, aztán munka végén mondták, hogy elvileg egy másik srác megelőzött már engem és szerencsém, hogy nem jött aznap, mert így beállhattam. Másnap megmondják, hogy akkor mehetek-e, vagy sem, ha igen, akkor kitöltjük a papírokat is. Mehettem másnap is, a hangulat jó volt, a munkába nem szakad bele az ember, pont megfelelő a tempó. Indulunk haza, rákérdezek a papírokra, hát már lezárták a gépet, de következő napomon majd kiltöltjük. No, mondom, erre lehet oda kéne majd figyelni. Pénteken mentem legközelebb és alig álltam be dolgozni már jött a főnök magától, hogy akkor most papírozunk. Felesleges volt aggódnom. Gondolom, mondanom se kell, hogy a próbanappal vagyok bejelentve és az első perctől kezdve kapom a fizetésem elvileg. Tegnap megkaptam az eheti beosztást is. Lesz 4 napom, amibe szerencsére a csütörtöki bulinap is benne van, így még spórolni is segítenek. Úgyis jobban oda kell figyelnem mindenre:)

Azt hiszem kezdetnek tökéletes lesz a munka. Suli mellett biztosan, a többire meg ráérünk. Most, hogy van valami kis mellékes már nyugodtabban tervezhetem a suli utáni időket. Felfelé bármikor léphetek, amig meg nincs felfelé, addig meghúzom magam és spórolok a Bajára és a Szigetre:)

Most rövid leszek, de tervbe van még pár rövidebb beszámoló. Remélem hamarosan le is ülök megírni őket:)

Szép napot kedves rajongók:)

A hadviselés újabb eleme- Get it online!

Igen, két órával ezelőtt még az elöbbi sor lett volna a cím, de picit megváltozott a helyzet. Dühös vagyok és mérges. Nem szeretem a gondolkodni képtelen, rosszindulatú embereket.

Filozófia órán tanultuk Svachulay tanár úrnál a különböző lépcsőit az emberi értelemnek. Persze valami teljesen más volt a neve, de nem jut eszembe. Emlékszem, hogy 8 csoportra osztottuk a dolgokat és jó esetben az első 4-en mindenkinek túl kéne jutnia. Sajnos ez nem mindenkivel fordul elő. A szélsőséges emberek, akik gondolkodásra alkalmatlanok, direkt ártani akarnak a társaiknak, értelmes párbeszédet, vitát vezetni képtelenek, valahol a rangsor végén kullognak. Nem sokkal előzik meg az állatias embereket, akik a létfenntartás eszem-alszom-szaporodokján se tudnak túllépni.

Próbálok általában nem elítélni senkit, próbálok mindenkit megérteni, hogy mégis mi vezetheti. De azt nem fogom soha elfogadni, hogy CÉLZOTTAN teljesen ártatlan civileket gyilkolásszanak!

Márpedig Gáza ezt csinálja. Nem Gáza, hanem a Hamasz, akik most Gázát vezetik! A hírekben folyton az folyik, hogy Izrael ennyi, meg ennyi ártatlan embert ölt meg már megint a támadásban. Ugye az előző cikkemben is megjegyeztem, hogy az egész konfliktus azért kezdődött, mert Izrael megölt egy ártatlan katonai vezetőt, szabadsághőst. Miért is? Ja mert néhány (140+) rakétát kilőttek izraeli településekre az előző napokban Gázából.

Tegnap jó néhány ismerősöm közölte velem, hogy estére megvan a tűzszünet, megállapodtak a felek. Még a forrásokat is bemásolták a vezető hírportálokról. Én meg nem győztem nekik hangsúlyozni, hogy igen a Hamasz egész nap kürtöli a világba, hogy közel a tűzszünet, de minden izraeli forrás cáfolja azt egyelőre. Sőt még éjjel is, 3 órával azután, hogy már a Hamasz is beismerte, hogy nem lesz tűzszünet, kaptam otthonról a  bíztató híreket.

Ma is folyton jöttek a hírek a tűzszünet közelségéről, aztán BUMM!!! délben felrobbantottak egy buszt. Eddig 21 sérült, amiből 2 ember állapota súlyos. Elfogtak egy embert már és jelenleg is keresnek egy nőt, aki feltehetőleg némi robbanószerrel sétálgat fel-alá Tel- Aviv utcáin.

Aki esetleg nem látta még:

A Hamasz két hete folyamatosan (persze már jó régóta tart ez a dolog, de az elmúlt két hétben elképesztően megemelkedett a támadások száma) célzottan izraeli településeket támad rakétákkal. Legjobb tudomásom szerint a civil lakosság támadása HÁBORÚS BŰN-nek számít.

Izrael egy hete mondta azt, hogy elég! és kezdett válaszcsapásokba. Azóta egy újabb HÁBORÚS BŰNnel gyarapodott a lista, miszerint a gázai embereket „élőpajzsként” használják a mi kis szabadságharcosaink.

Előveszik őket valaha is ezekért a bűnökért?

Képzeljétek, gyűjtöttem még pár képet:)

Szép kis propaganda fotó ugye? A rossz hír az, hogy ami rajta van, az mind igaz. Persze a bal oldalt elfogadhatónak tartom.

Miért is halnak meg azok a szegény, ártatlan gázai civilek (kivételesen semmi cinizmus!!!)? Mert nem is engedik őket menekülni a helyszínről a hőseink (cinizmus visszakapcs). Sőt szeretnek a hátuk mögül, az udvarukról támadni, hogy ha a válaszcsapásban meghalnak –úgyis vannak elegen- akkor lehessen mutatni az izraeli hóhérok újabb kegyetlenkedését.
Gondolom ez a kép is fotosopp és semmi köze a valósághoz:

És akkor a kép arról, hogy felhasználják a propaganda céljára a halottjaikat. Ja, azt még nem mondtam, hogy néha összekeverik a helyszíneket:

És ez a „kedvencem”:

Legalábbis az izraeliek egy nappal hamarabb már magukénak mondták szegény kisbabát:(

Gázában hivatalos nyelv a héber? Legalább a férfi mellényéről takarták volna el a feliratot…

Mindeközben az izraeli iskolák némelyikében –főleg amelyik még nyitva van- a gyerekek egy új játékot tanulnak. Fél perced van fedezékbe vonulni. Izgalmas, sportos és felbecsülhetetlen a nyeremény. Ha éles helyzetben is sikerül a dolog, akkor láthatod újra a szeretteid. Ki szeretné kipróbálni?

Az elmúlt napokban Jeruzsálemet is próbálták eltalálni. Picit szarkasztikus a dolog, de a rakéták palesztin telepek körül estek le. Ebből is látni, hogy nem a pontosság a céljuk, hanem csak lőjünk mindent, ha lehet, akkor a lehető legnagyobb károkat okozva, megölve mindenkit. Jeruzsálemet lövik!!! Nem csak azért vagyok felháborodva, mert ott van a Siratófal. Ott van a kereszténységnek is néhány igen szent helye, sőt ott van az Al- Aksza mecset is, ami ugye Mekka és Medina után jön közvetlen a sorban az iszlám szent helyei között.

Mégis mit várnak?

Ha eltalálják valamelyik szent keresztény helyet a hihetetlenül pontos rakétájukkal, akkor mit fog hozzá szólni a világ?

Miért gondolják, hogy még azt is megúszhatják, ha a Siratófalat találják el?

És akkor mit mondanak, ha az Al- Akszát? Ki fog mellettük állni? Kit fognak hibáztatni?

Mindeközben az elmúlt évek során Gáza elképesztő mennyiségű pénzt kapott szerte a világból, hogy újraépítsen, iskolákat, kórházakat alapítson, és a többi. Ezek a tervek nem valósultak meg, de a pénz természetesen felhasználásra került.

Szomorú, de a radikális(!) arab világnak megéri fenntartani a gázai helyzetet, mert így mindig lesz okuk az Izrael elleni szent háborúra.

Nem tudom, mennyit lehetett hallani, arról, hogy a teljes áramellátásukat Izraeltől kapják. Hogy az utóbbi napokban is nagyjából 100 kamionnyi élelmiszer, gyógyszer érkezett Izraelből a gázaiak megsegítésére. Hogy folyamatosan hoznak át Gázából sebesülteket izraeli kórházakba és részesítik őket a legmodernebb ellátásban.

Több mint egy hete osztják meg a különböző képeket, ahol az emberek az előrenyújtott tenyerükre a STOP! feliratot írták. Elég egyértelmű Álljunk meg! Békét akarunk! mondandóval.

A mai eset után már ezt láttam:

Hétfő délután vendégeink voltak. Az ukrán lakótársam nővére a barátnőjével és egy-egy tündéri kis 4 éves forma gyerekkel. Itt is aludtak nálunk. 4-en két összetolt ágyon, Andrej pedig lement egy másik szobába, ahova befogadták. Ashdodi mind a két család. Inkább idejöttek, amíg lecsendesül az a napi 20-30 rakéta, amit nem teljesen önkéntesen, de fogad a város. Tegnap, már a haifai szervezetek szereztek nekik átmeneti szállást egy kibucban. A prüntyőknek jó kis kaland a tehenek, friss levegő és hasonló, talán nem is tart tovább pár napnál, de azért mégse így kéne lennie. 

Nem tartom magam radikális embernek, de úgy érzem, most már tényleg ideje Izraelnek komolyan odacsapnia és belekezdeni a szárazföldi műveletekbe, hogy a Hamaszt a lehető legjobban leépítse, különben sehogy se fog jobbra fordulni a helyzet.

ELÉG VOLT!

 „Megbocsájthatjuk az araboknak, hogy a gyerekeinket megölik. Azt viszont nem bocsájthatjuk meg nekik, hogy arra kényszerítenek minket, öljük meg a gyerekeiket.

Akkor élhetünk békében az arabokkal, amikor megtanulják jobban szeretni a gyerekeiket, mint ahogyan minket gyűlölnek.”

Golda Meir (1898-1978) izrael egyik alapítója, az állam 4. miniszterelnöke

Akkor nézzetek egy kicsit jobbra! Igen, megint Izraelben vagyunk. Az utóbbi napok eseményei alapján úgy tűnik, fokozódik a helyzet. Főleg, hogy a délután folyamán az IDF (Israeli Defense Forces) likvidált egy magas beosztású Hamasz vezetőt.

Itt van róla egy „kedves” videó:

http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4305507,00.html

Amit érdemes róla tudni: Ahmed al-Dzsabarit a Hamasz katonai szárnyának a parancsnoka. Az utóbbi években ő volt az Izrael által legkeresetteb személy, akit Izrael elleni temérdek támadással, valamint Gilad Salit 2006-os elrablásának megszervezésével vádoltak. Ő az elmúlt 4 évben megölt legmagasabb rangú Hamasz vezető. A támadásban fia is életét vesztette.

Gilad Salit mellett, úgy érzem, nem mehetünk el szó nélkül. Ügye szerte a világban nagy port kavart (még Budapesten, a Judafest által szervezett Funrun futáson kapott pólón is volt egy  „Gilad Shalit is still alive” embléma). Mint említettem 2006-ban (június 26-án) rabolták el harckocsijából a Gázai- határ mellett őrszolgálatot teljesítő fiatalembert és éveken keresztül csak elvétve lehetett információkat hallani róla, azok is bizonytalanok voltak. Végül egy éve, 2011. október 18-án cserélte ki Izrael a terroristákkal Egyiptom közvetítésével. Gilad Shalitért az izraeli állam 1027! palesztin bűnözőt illetve terroristát engedett el.

Vissza Gázába. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért is kellett most ezt az akciót végrehajtani? Számomra elég egyszerű a válasz, de megpróbálom picit jobban körülírni, hátha ezáltal a többségnek is jobban emészthető lesz ez a folyton Izrael keresi a bajt dolog.

Röviden és tömören, innen nem úgy tűnik, hogy Izrael a nyughatatlan. Nem megyek vissza Ádámig, de mondjuk elég annyi talán, hogy az elmúlt 12 évben Gázából több, mint 12000 rakétatámadást indítottak Izraeli települések ellen, célozva mindent, amit lehet. Az, hogy a sérültek, halottak száma alacsonynak számít, nem a gázai szamaritánus szervezetnek köszönhető, hanem a szerencsére nem túl hi-tech rakétáknak (nem mindig oda megy, ahova szeretnék), valamint jóval inkább az úgynevezett Iron Dome-nak, Vaskupolának nevezett rakétaelhárító rendszernek, ami már a levegőben kilövi a határsértő tárgyakat. Magyarországon ebből az évi 1000 támadásból igen jó esetben hallani kb. 100ról, azokat is úgy kommunikálják le, hogy Izrael ismét betámadott Gázába, ennyien és ennyien meghaltak, megsérültek, mert egy rakétatámadást toroltak meg.

Nekem gyanús volt már régebben is ez a dolog, de amikor másfél éve szert tettem pár izraeli barátra, akik közül történetesen páran délen laknak, akkor a fb bejegyzéseik alapján észrevettem, hogy szinte minden nap lődöznek párat Gázából és erről elég ritkán olvasok a magyar nyelvű médiában. Elég, ha visszamegyek az elmúlt pár nap rengetegébe.

Az elmúlt 4-5 nap alatt ma (14-e) délutánig legalább 140 rakétatámadást hajtottak végre. Mindezeket civil célpontok ellen! Ma délután kilőtték a fentebb említett radikálisan megnyilvánuló személyt.

Az egyik otthoni portálon fél oldalas cikk az üggyel kapcsolatban, ki is ő, mi is ő, stb., majd a cikk végén ennyi:

„Izraeli részről az utóbbi napokban közölték, hogy miután a Gázai övezetből többször is rakétatámadást intéztek izraeli területek ellen, fontolgatják magas rangú Hamász-vezetők megölését”

Igen a többször helyére a x nagyobb-egyenlő 140 képlet behelyettesíthető.
Tovább a mai nap eseményeivel. „A Hamasz fegyveres szárnya kijelentette, hogy Dzsabari kivégzése „megnyitotta a pokol kapuit”. Egy palesztin kormányilletékes hangoztatta, hogy a csapás következményeiért Izraelt terheli a felelősség.”

Az eddigi következmények: legalább újabb 55 rakétatámadás az elmúlt 4-5 órában, csütörtökön nincs tanítás az ország déli részén, Gázában sem. Valamint váratóan a következő pár nap picit izgalmasabb lesz a környéken, mint az amúgy megszokott.

Mindeközben a szír felkelők északon elfoglaltak két a demilitarizált Golán- fennsíkon található települést. A Golán- fennsík az 1973-as arab- izraeli háború lezárása után lett szabadon hagyva mintegy határsávként Izrael és Szíria között. A felkelők valószínüleg azért itt húznák meg magukat, mert a ’74-es tűzszüneti megállapodás szerint, Damaszkusz nem folytathat a határ közelében katonai tevékenységet. Szegény felkelők helyzete viszont nem hatotta meg az izraeli vezetést, főleg, hogy feltehetőleg a 200 fő körüli csapat főként külföldi iszlamistákból, al- Kaida tagokból áll, akik nem mellesleg az szír rendszer megbuktatása után egyből Izraelt zavarnák a tengerbe.

Facebookon természetesen vannak csoportjaik az izraeli magyaroknak és ezekről az oldalakról is értesülgetek. Senkit nem ismerek még személyesen a tagok közül, de többen közülük délen vannak, mint ahogy az izraeli barátaim közül is jó néhányan. Nem vagy csak alig ismerem őket, de azért innen aggódom értük. Persze én itt vagyok fenn Haifán, ahol kicsi a valószínűsége, hogy bármi is történjen, de azért mégis más innen olvasni, hallani ezeket a híreket, mint Budapestről.

Kezdem elhinni, ez az ország tényleg hadban áll 1948 óta.

Jó néhány napja elmélkedem, hogy van-e értelme megírni ezt a bejegyzést, de ma kaptam egy újabb impulzust, ami miatt úgy érzem, érdemes. Ha más nem is, én megszabadulok kicsit tőle.

Sok mindenki megírta már, hogy miért döntött az elmenetel mellett, én nem igen akartam ilyet írni, főleg, mert magamban se szedtem össze teljesen pontokra bontva a dolgot. Eljött az érzés, hogy menni kell és ennyi. Az elmúlt napokban viszont egyre több olyan impulzus jön, ami megerősít döntésemben.

Drága kis kék barátunkon postoltam egy videót, melyben hűn szeretett nagy vezírünk közli, hogy nem a diktatúra ellen harcolt, hanem azok ellen, akik azt mímelték. Gondolom sokatok ismeri már ezt a szép mondatot, így nem részletezem. Amellett viszont nem tudok elmenni, hogy egy elvileg barátom hamarjában küldött nekem egy e-mailt:

„Szevasz Mátékám!
Még egy hónapja sem mentél el, máris teljes agymosáson estél át?”

Nem tudom, miért kell ehhez agymosás, hogy felháborodjak ehhez, de ez lényegtelen is. Viszont, hogy jön ehhez az, hogy eljöttem Izraelbe élni? Lehet túl érzékeny lettem az utóbbi időben, de itt legalábbis valami előítélet félét érzek és még rosszul is esik.

Pár nappal ezelőtt pedig egy ilyesféle beszélgetésem esett meg egy anyukával:

„- nem próbállak megfejteni,de ez már késő gondolom,ha Pesten nem sikerült mért pont most sikerülne?

-          m ennek az országnak van jövője

mint oly sok másiknak is

magyarországnak egy jó ideig nincsen akárhogy is nézzük

-          Miért ?Az az ország is csak egybetolakodó, erőszakkal odatették, azóta sincs nyugta. Az a szöveg ,hogy Ő onnan származik ,szerintem kevés,akkor miért hagyta ott? Soha nem lesz nyugta szerintem.

-          ebbe szerintem felesleges belemenni mert elég sok információd hiányzik szerintem ehhez a vitához

-          igazad van! Hogyan képzeled a jövődet? erről mesélj!

Ha mész evezni holnap, ott is vannak versenyek? Van OB?

-          persze ugyanúgy

de az még odébb van h versenyezni tudjak...

-          Persze, mert itthon is lusta voltál edzeni! Szégyeld magad!!!!!!!!!!”

Higgyétek el, ennél a beszélgetésnél tényleg nem igen tudtam, köpjek vagy nyeljek vagy tudom is én mit csináljak. Itt se teljesen értem, hogy mi ez az elképesztő gyűlölet, rosszindulat, ami árad. Gondolom, túl érzékeny vagyok és amúgy hülyeség az egész, nincs miről beszélni.

Tovább is van, mondjam még?

Nem igazán szeretném, mert nem leszek tőle boldog. De ne mondja nekem senki, hogy velem van a hiba, ha zavar, hogy majdnem megverik a bátyámat, mikor bejön hozzám a kocsmába, ahol dolgozom, csak azért, mert zsidó! Nem velem van a baj, ha zavar, hogy az állítólag diplomás, értelmes emberek, akik mellesleg a néptől felhamatalmazást is kaptak, hogy képviseljék az érdeküket, nem csinálnak mást, csak úszítanak, gyűlöletre bújtanak, a békés együttélés helyén is vitát bújtanak! Ne mondja senki, hogy normális Tiszaeszlározni a Parlamentben! És senki ne mondja, hogy teljesen elfogadható, hogy mindenféle visszhangot nélkülöz a dolog!

Az ország váltásomnak persze sok más oka is volt. Sokan leírtátok már, nálam sokkal jobban összeszedve azokat, így nem szeretnék róla beszélni, de nekem ez a szempont is igen fontos, amit gondolom kevesebben élnek meg úgy, mint én. Barátaim is mondják, amikor szóba kerülnek hasonló témák: Ne törődj vele! Nem neked szól.

Akkor kinek? Én vagyok az a büdös zsidó, aki megvásárolja a magyar földet, kisemmizi a szegényeket, manipulálja az egész IMF-et, EU-t ki tudja még mit, hogy az ország csődbe menjen és én megszedjem magam belőle.

Én nem szeretném tapasztalni azt, amit a nagyszüleimnek kellett!!!

Ez is egy fontos szempont a döntésemben. Szeretnék nyugodtan sétálni az utcán. Nem azt lesni, hogy kivel, miről lehet beszélgetni. Kerülgetni minden témát, mert különben csak hallom a gondolkodás nélküli szitkozódást.

Erre ma Magyarországon nincs lehetőség! Jó darabig nem is lesz.

Sajnálom, hogy el kellett jönnöm otthonról. Majd, ha mindez megváltozik valamennyire és mindaz, amit bárkinél elolvashattok. Majd akkor, talán, lesz értelme a visszatérésről beszélni.

Addig csak hiányozni fog minden, a barátok, az evezős club, a megszokott helyek, kocsmák, partyk, stb..

Sziasztok újfent :)

Lassan kezdem elhinni, hogy  6 nappal ezelőtt tényleg megérkeztem Izraelbe. Azon belül is Haifára raktam a szállásomat, ami északon van a Carmel- hegyen, a  Földközi- tenger partján. Ha minden igaz, akkor Izrael harmadik legnagyobb városa és olyan félmilliós a lakossága. Nagyon jól érzem magam itt és természetesen vánderfúl minden:)

A városról majd később mesélek kicsit bővebben is. Most a katonai hányattatásokat részletezem, hogy nagyjából időrendbe maradjunk.

Ugye ott hagytam abba, hogy nem tudtam elutazni még a kedves fekete napon, mert problémák akadtak a katonaságnál. Hirtelenjében kellett mindenféle igazolásokat szereznem, hogy Magyarországra való visszatértünk óta nem éltem Izraelben. Szerencsémre sikerült még az óvodáimtól is beszedni a papírokat, szóval szinte minden egyes nap le van igazolva az életemből. Gondoltam pár nap és jön az engedély és mehetek nyaralni, de az engedély nem akart jönni. Eleinte azt gondoltuk, hogy az éppen aktuális ünnepek miatt nem halad az ügy (az ünnepekről is írok később). Később aztán már egy sürgető levelet is írtam a katonaságnak, hogy lécci,lécci,lécci, hadd menjek már, mert többek közt egy nagyon érdekes programon is részt kéne vennem.

Nagyon röviden a programról annyit, hogy fiatalok, mint mondjuk én, és tapasztaltabbak, akik nem mellesleg Holokauszt túlélők találkoznak havonta 1-2 alkalommal szervezetten. Ezeken a találkozókon persze van egy kis süti, meg üdcsi, de a legfontosabb, hogy mesélünk egymásnak, az idősebbek mesélnek a gyerekkorukról, fiatalságukról, megélt dolgaikról, mi meg cserébe a mi mindennapi dolgainkról. Az éves program befejezéséül pedig közösen elutazunk egy 8 napos izraeli körutazásra.

Back to the levél, természetesen vártuk, hogy felgyorsuljanak a dolgok tőle, de nem így történt. Az utazás előtt pár nappal megtudtam, hogy már telefonálgat  a konzulátusra a katonaság, de semmi több. A kedves cimborák elutaztak én meg maradtam a forródróton a konzulátussal, ahol közölték, hogy a korom miatt katonának már nem vinnének, de mivel megírtam nekik, hogy én katonának akarok kimenni, ezért most keresnek egy programot nekem, amihez csatlakozhatok. Tudják, hogy az út elindult már, sajnálják. Erre természetesen kicsit felment bennem a pumpa és iziben írtam egy levelet a katonaságnak, hogy ezt nem így kéne stb, stb. Erre már reagáltak nekem is. Igaz egy hétbe telt, de kaptam 4 sort, hogy megkapták a konzulátustól  az anyagomat, talán jövő hétre lesz valami döntés.  Szerencsére , a szochnutnál (bevándorlási hivatal, ha elfelejtetted) miután látták, hogy a börtön nem fenyeget, mondták, hogy egyszeri beutazási engedéllyel utazhatok, ha bátor vagyok.  Természetesen, mivel már 5 hete idegeskedtem, meg örültem, ha néha van vmi kis munkám, bátor voltam, így 18-án sikeresen felszálltam a gépre és meg se álltam a Ben Gurionig.
Ott egyből jött az útlevél ellenőrzés, ahol szóltak, Haifán azonnal keressem fel a katonaságot. Innen mentem egyből az immigration officeba, ahol elvileg  megkapja az ember az izraeli személyi igazolványát, egy 200 perc lebeszélhetőségű Sim cardot, bejelentik az általa választott egészségbiztosítóhoz, bankhoz, és a letelepedési támogatás első részletét is itt kapja meg. Ja és persze egy taxi utat az első bejelentett lakcíméig az országban. Hála a katonai helyzetemnek kis híján hálaimát kellett rebegnem, hogy legalább a taxi utat megkaptam. Menjek a katonasághoz és ha azt lerendeztem, akkor a helyi irodában majd foglalkoznak velem. Ettől függetlenül viszonylag barátságosak voltak.

Kis késéssel, fél 2 körül szállt le a gép Tel Avivban, ehhez képest már fél 6 környékén el is indultunk Haifára, egy orosz középkorú házaspárral, egy moszkvai lánnyal, akivel valószínű ugyanarra a nyelvtanfolyamra járunk majd és egy talán connecticuti fiúval, aki lehet ugyancsak velünk tart majd. 9-re már a szálláson is voltam, ahol egyből belefutottam pár hozzám hasonló új rezidenttel. Természetesen róluk is később.

Pénteken errefelé nincsen már hivatali nyitva tartás, ellenben vasárnap reggel nyolcra mentem szerezni teudat zehutot, ami az izraeli személyi igazolvány. Jó 10 méteres sorban tömörültek a kapuban az emberek, mikor odaértem, ehhez képest maximum fél órát (!) voltam ott és kezemben volt az okmány. Jó kezdet :)  Innen mentem a katonasághoz, ahol a portán egyből megkérdezték, hogy ki mondta, hogy hozzájuk megyek, kis magyarázás után mondták, hogy várjak, és 10-15 perc várakozás után mehettem az illetékes szobába. No itt lehetett várakozni rendesen. Néha kijöttek kérdeztek egyet- kettőt, várjak kint, kérdés, várj kint… Eltelt így 4 óra végeredményben pedig és egész rendben vagyok, de, azért igazoljuk le azt is, hogy anyukám se élt Izraelben, mióta visszamentünk Magyarországra. Jó másnap 8-ra már ott is voltam a szükséges papírokkal, beadtam őket. Némi várakozás után közölték, hogy ezt ők elküldik egy felsőbb szintre Tel- Avivba, majd szólnak, ha van valami. Viszont végre kaptam tőlük egy papírt, amivel mehettem a letelepedési minisztériumba ügyintézni. Kalandosan, de sikerült is beverekednem magam és megkaptam az új bevándorló igazolványomat (teudat oleh), kaptam papírt, amivel mehetek az eü. biztosítóhoz jelentkezni, nyitottam bankszámlát. Sim kártyát nem kaptam, de mára elvileg kiderítik, hogy jár-e nekem. Nemsokára megyek vissza és megkérdem, mi a helyzet.
Szurkoljatok, talán egy hét után végre telefonom is lesz :)

Leszámítva az ügyintézés nehézségeit, mindenki nagyon kedves, segítőkész, mosolygós. Így továbbra is elképesztően boldog vagyok a döntésem miatt, és nagyon jól érzem magam.
Következő beszámoló hamarosan, abban a kellemes tapasztalatok lesznek ( pl az ügyintézéssel kapcsolatosak, amit otthon szerintem egyikünk se tapasztalt még).

 

Szerbusztok :)

Nos, mint látjátok, leléptem Izraelbe. Persze ez nem igaz, de igencsak tervezett a repcsiút, ráadásul a  közeljövőben. Október óta igen nagy a tervezés, elmélkedés, fogaskerék olajozás. Június elején megszületett a végleges elhatározás. Szeptembertől Izrael! Úgyis, akkor van Rosh Hashanah (értsd: ros hásáná, zsidó újév), így stílszerűen kezdhetem az új évet, új életet arrafelé.

Innen némi egyeztetés a részletekről, várakozás, visszaszámlálás, utolsó elintéznivalók és beüt a krach. 

Réges- régen, egy távoli tej-rendszer közepében, még 1988- ban anyu és az 5 gyerek lelépett Izraelbe egy röpke 8 hónapra. Mindehhez sikeresen megkapták az állampolgárságot és a tejben- vajban fürdő Kánaánt. A Kánaán egyelőre nem az a Kánaán volt, amire számítások kerültek, így a már említett 8 hónap után  vissza Budapest. Ez az út pont elég is volt ahhoz, hogy megkönnyítse az eddigi ügyintézéseimet, egészen két héttel ezelőttig, amikor útlevélért mentem. Mint izraeli állampolgár, izraeli útlevéllel kell visszatérnem, ezért felkerekedtem és megigényeltem. Pár nap múlva mentem vissza, hogy most már biztos leellenőriztek szépen és megkapom a kis kék könyvecskémet, de sajnos, habár a leellenőrzés megvolt, a könyvecskét még inkább nem adták. Mivel a magyar útlevéllel jöttünk haza anno, ezért a rendszer valamiért nem léptetett ki az országból, és most, hogy jelentkeztem az új útlevélért, bejelzett a red code, hogy ejnye-bejnye én bizony nem jelentkeztem a katonaságnál 18 évesen sorozásra. Persze ez nem jelent semmi komolyat, leszámítva, hogy a reptérről egyből a börtönbe mennék, mint katonaszökevény. No para! Nem visznek egyből katonának, amint leszállok a gépről.Csak, hát meg kell várnom amig a szochnut, azaz a bevándorlási hivatal, leegyeztet végre a katonasággal, hogy én bizony nem éltem ott. Amint ez megvan, mehetek az útlevelemet intézni és repülhetek végre, szabadon. Katonának is majd csak leghamarabb egy év múlva kell mennem és akkor is, csak az alapkiképzésre. Elvileg :)

Egy hete még úgy készültem, hogy mához egy napra repülök. Ami fontos, az mind el van intézve.Szóval most pont van időm elégedetlenkedni, hogy ugyan már miért nem lehetett ezeket a dolgokat elintézniük február óta? Vagy, ha ez tényleg túl nagy kérés, akkor miért nem intézte el a konzulátus a dolgokat, amikor betelefonáltam nekik jó egy hónappal ezelött?

A kérdés nem is olyan fontos. Megnyertem még legalább 9 napot a csodálatos se itt, se ott nem vagyok feelingből. Jöhet a hosszabbított várakozás, tengés- lengés, szieszta.

Tehát akkor, mint említettem: még T mínusz ? nap...

Remélem 21-éig nem lesz semmi írnivalóm és akkor is csak annyi: MEGÉRKEZTEM!!!

Szép napot gyerkőcök :)